Több százan gyűltek össze az ELTE-TTK lágymányosi kampusza előtt, hogy az új felsőoktatási törvény ellen tiltakozzanak.
A gimnazisták és hallgatók szerint a Hoffmann-féle koncepció megfosztja őket a szabad tanulás és elhelyezkedés lehetőségétől.
Hoffmann Rózsa is szeretett volna felszólalni, ám a szervezők ezt megtagadták - szerintük korábban kellett volna szakmai vitát kezdeményezni.
A rendezvényt szervező Hallgatói Hálózat szerint Hoffmann kérte, hogy megszólalhasson, az államtitkár sajtóosztálya szerint a szervezet kereste meg őket.
Több mém is jelen volt.
Az elején Clash szólt...
...közben pedig saját produkció.
Korábban az Anonymus hackercsoport támadást indított Hoffmann Rózsa honlapja ellen.
A menethez időközben még egyszer annyian csatlakoztak, a Szabadság hídon már ezren vonultak át.
A rendezvény után a szervezők vezetésével váratlanul több száz diák indult az ELTE jogi karának épülete felé. Bejutva elfoglaltak egy nagyobb előadót, hogy be nem jelentett diákfórumot tartsanak. A kaput rájuk zárták, csak kifelé engedték őket.
A kar dékánja megjelent és megkérte őket: fél hétig hagyják el az épületet. Később nyolc óráig kaptak haladékot. A jogász HÖK elítélte őket, az Egymillióan... civil szervezet szimpátiatüntetésbe kezdett. A hallgatók este nyolc körül elhagyták az épületet.
Leírás ki
Hozzászólások
Küldd tovább
 
Szponzorált hirdetések