Több tucat egyetemista gyülekezett az ELTE bölcsészkarának udvarán. A dékán elmondta:  őt nem keresték meg, csupán tíz perccel a rendezvény előtt szóltak neki, hogy rögtönzött fórumot tartanak.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) a Gólyavár nevű épületben képzelte el a fórumot, ám oda nem jutottak be.
Ezért aztán megcélozták a főépület egyik közepes méretű termét.
Hoztak programpontokat is. A fő cél a felsőoktatási törvény visszavonása és a keretszámok, a jelentkezési feltételek tisztázása.
Dezső Tamás a szervezőkkel tárgyal.
Ez eredetileg egy most megjelent videojáték plakátja.
Dezső Tamás fél órát adott. Végül hagyta, hogy este nyolcig maradjanak, ekkor azonban villanyoltás volt.
Nagyjából a feléig jutottak el.
A HaHa kapcsán létrejött egy őket támogató pedagógusszervezet is. A nevükben megszólaló egyetemi tanár az első szabad szakszervezet megalapításához hasonlította a hálózat akcióját.
A terem egyetlen gimnazistája elmondta: az érettségi miatt társainak sem ideje, sem energiája Hoffmann Rózsával foglalkozni.
Fél nyolcra elfáradt a többség.
Még a szervezők is.
Leírás ki
Hozzászólások
Küldd tovább
 
Szponzorált hirdetések